Labdarúgás
BL-CSAPATOK RANGADÓJA
Londonban lép pályára a Manchester City.
Szerda este ért véget a Bajnokok Ligája alapszakasza, amelyben a Premier League csapatai parádés teljesítményt nyújtottak, ugyanis azon kívül, hogy az Arsenal száz százalékos mérleggel megnyerte azt, további négy klub, a Liverpool, a Tottenham, a Chelsea és a Manchester City is a legjobb nyolc között végzett, azonnal bejutva ezzel a nyolcaddöntőbe.
A hatodik indulónak, a Newcastle Unitednek sincs oka szégyenkezni, mivel a Szarkák a 12. helyen végeztek, s ezzel a playoff-körből továbbjutva biztosíthatják be a legjobb tizenhat közé jutást. Márpedig erre minden esélyük meglesz, hiszen az azeri Qarabag annak ellenére sem tekinthető komoly kihívónak, hogy a ligaszakasz során erőn felül teljesített.
De erre a párharcra csak másfél hét múlva kerül sor, s addig még bőven van miért és kiért szurkolni az angol labdarúgás szerelmeseinek.
Itt van például a vasárnap esti rangadó, amelynek éppen két BL-induló a főszereplője. Meglehet, a hazai oldal képviselőjének, a Tottenhamnek a pontvadászatban már közel sem megy olyan jól, mint a nemzetközi porondon, azért biztosak lehetünk benne, hogy az elmúlt évek legjobb csapata, Pep Guardiola Manchester City-je ellen alaposan felszívja magát, hiszen Thomas Frank legénységék ideje lenne elmozdulnia a szégyenteljes 15. pozícióból.
TOTTENHAM HOTSPUR - MANCHESTER CITY
IDŐPONT:
2026. február 1. 17.30.:
HELYSZÍN:
Tottenham Hotspur Stadium (London)
Befogadóképesség: 62 850
LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK:
Tottenham:
Január 28.:
Frankfurt – Tottenham 0-2 (Bajnokok Ligája)
Manchester City:
Január 28.:
Manchester City – Galatasaray 2-0 (Bajnokok Ligája)
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Tottenham Hotspur:
Vicario; Spence, Romero, Van de Ven, Udogie; Palhinha, Gallagher; Odobert, Simons, Kolo Muani; Solanke
Manchester City:
Donnarumma; Nunes, Khusanov, Guehi, O'Reilly; Rodri; Cherki, Silva, Reijnders, Semenyo; Haaland
VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS:
Vegasbet.hu esélylatolgatás rovatunkban kiegyenlített küzdelmet, s döntetlent várok (odds: 4,00).
TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS:
Match4
Hasonló tartalmak
Blog kategóriák
Videó tartalmak
Aktuális lottó számok
Népszerű tartalmak