Aktualitások
/

Labdarúgás

CÉL A NYOLCADDÖNTŐ

CÉL A NYOLCADDÖNTŐ

Dunai Ede - 2026. január 22.

Nagy lehetőség előtt a két legjobb játékosát elvesztő Ferencváros.

Csütörtökön este hazai környezetben harcolhatja ki a közvetlen nyolcaddöntőbe jutást a Ferencváros gárdája, amely az Európa Liga alapszakaszának hetedik fordulójában a görög Panathinaikoszt látja vendégül. 

A magyar bajnok eddigi nemzetközi kupaszereplése minden várakozást felülmúl, és ez még akkor is igaz, ha júliusban a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülés volt a cél. Ezt végül az utolsó akadályt jelentő azeri Qarabag meghiúsította, ám a zöld-fehérek nem csüggedtek, s a második számú sorozatban kezdtek parádés menetelésbe.

Robbie Keane alakulata az eddigi hat mérkőzésén nem talált legyőzőre, s a négy győzelem, illetve két döntetlen különösen annak fényében megsüvegelendő, hogy az ellenfelek között csupa komoly játékerőt képviselő együttest találhatunk. 

Mint ahogyan a Panathinaikosz sem lebecsülendő rivális, elég ha csak azt említjük meg róla, hogy a keretének értéke éppen a duplája a Ferencvárosénak, s olyan nemzetközi szinten is ismert játékosokat állíthat csatasorba, mint a portugál Európa-bajnok Renato Sanchez, vagy az olasz válogatott Davide Calabria, míg a kispadjukon az a Rafael Benitez ül, aki sok egyéb címe mellett 2006-ban Bajnokok Ligáját nyert a Liverpool csapatával.

Ám mint tudjuk, az FTC eddigi ellenfelei között is találhatunk olyan együtteseket, amelyeknek értékesebb a kerete, s mégsem bírtak a magyar bajnokkal. 

Az viszont megnehezítheti Robbie Keane dolgát, hogy a téli szünetben távozott a csapat gólzsákja, Varga Barnabás és a tehetséges középpályás, Tóth Alex, az ő pótlásuk bizony nem lesz könnyű feladat.

FERENCVÁROS - PANATHINAIKOSZ 

IDŐPONT:

Január 22., 21.00

HELYSZÍN:

Groupama Aréna (Budapest)

Befogadóképesség: 22 000

LEGUTÓBBI EURÓPA LIGA-MÉRKŐZÉSEK:

Ferencváros:

December 11.: 

Ferencváros - Glasgow Rangers 2-1

Panathinaikosz:

December 11.:

Panathinaikosz - Plzen 0-0

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

Ferencváros:

Gróf; Gomez, Raemaekers, Szalai; Makreckis, Zachariassen, Keita, Kanichowsky, Cadu; Acolatse, Yusuf

Panathinaikosz:

Lafont; Calabria, Jedvaj, Touba, Kotsiras; Chirivella, Gnezda Cerin; Pellistri, Bakasetas, Zaroury; Tetteh

VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS:

Vegasbet.hu fogadási rovatunkban sok szabálytalanságot várok, amelynek jó néhány sárga lap lehet a következménye. Tipp: büntetőlapok száma 5,5 fölött (odds: 2,10)

TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS:

M4

Hasonló tartalmak

Blog kategóriák

2 cikk
6 cikk
1 cikk
5 cikk
284 cikk
280 cikk
273 cikk
15 cikk
5 cikk

Videó tartalmak

Aktuális lottó számok

Ötöslottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.25.
22
23
65
78
80
Hatoslottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.26.
11
17
19
26
27
30
Skandináv lottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.29.
2
4
9
11
26
31
32
8
15
23
25
26
30
34
Eurojackpot
Utolsó sorsolás: 2026.04.28.
19
20
41
43
46
5
7
Joker
Utolsó sorsolás: 2026.04.25.
5
5
1
8
8
6

Videó tartalmak

Aktuális lottó számok

Ötöslottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.25.
22
23
65
78
80
Hatoslottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.26.
11
17
19
26
27
30
Skandináv lottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.29.
2
4
9
11
26
31
32
8
15
23
25
26
30
34
Eurojackpot
Utolsó sorsolás: 2026.04.28.
19
20
41
43
46
5
7
Joker
Utolsó sorsolás: 2026.04.25.
5
5
1
8
8
6