Labdarúgás
KIALAKUL AZ ÁLOMNÉGYES?
Az Arsenal - Crystal Palace meccs győztese lesz a hiányzó láncszem.
Az ünnepek közeledtével sincs pihenés Európa legjobb futballcsapatai számára, különösen igaz ez Angliára, ahol hosszú évtizedes hagyomány, hogy nincs téli szünet, sőt, karácsonykor és Újév napján is rendeznek mérkőzéseket.
Noha a Premier League következő fordulójának nyitó találkozójára, a Newcastle - Manchester United összecsapásra csütörtökig várnunk kell, kedden sem maradunk rangos meccs nélkül, hiszen a Ligakupa negyeddöntőjének utolsó párharcát izgulhatjuk végig.
Múlt héten három csapat már kiharcolta a legjobb négy közé jutást, ma pedig teljes lesz az elődöntő mezőnye. Ráadásul nem akármilyen felállásban, ugyanis eddig a Chelsea, a Manchester City és a Newcastle vette sikerrel az akadályokat, ma pedig a Premier League listavezetője, az Arsenal csatlakozhat a patinás trióhoz, amennyiben hazai környezetben legyőzi a Crystal Palace együttesét.
Persze mindehhez a vendégeknek is lesz néhány keresetlen szavuk...
S meglehet, sem a játéktudás, sem a labdarúgók egyéni képességei, sem a csapatok formája, sem az egymás elleni mérleg nem a Crystal Palace sikerét vetíti előre, a labdarúgásban történtek már annál nagyobb meglepetések is, mint egy esetleges mai vendégsiker.
ARSENAL - CRYSTAL PALACE
IDŐPONT:
December 23., 21.00
HELYSZÍN:
Emirates Stadion (London)
Befogadóképesség: 60 704
LEGUTÓBBI MÉRKŐZÉSEK:
Arsenal:
December 20.:
Everton - Arsenal 0-1 (Premier League)
Crystal Palace:
December 20.:
Leeds - Crystal Palace 4-1 (Premier League)
LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI MÉRKŐZÉS:
2025. október 26.:
Arsenal - Crystal Palace 1-0 (Premier League)
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Arsenal:
Kepa; Nichols, Saliba, Calafiori, Lewis-Skelly; Eze, Norgaard, Merino; Madueke, Jesus, Martinelli
Crystal Palace:
Benitez; Richards, Guehi, Canvot; Clyne, Lerma, Wharton, Sosa; Pino, Devenny; Uche
VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS:
Vegasbet.hu fogadási rovatunkban az Arsenal győzelmét várom (odds: 1,52).
TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS:
Match 4
Hasonló tartalmak
Blog kategóriák
Videó tartalmak
Aktuális lottó számok
Népszerű tartalmak