Labdarúgás
MELYIK CSAPAT LESZ A KLUBVILÁGBAJNOK?
Ma eldől, hogy ki emelheti magasba a klubvilágbajnokság trófeáját.
Ma este véget ér a klubvilágbajnokság, amelynek döntőjébe két olyan csapat jutott be, amelyik a közelmúltban már a magasba emelhetett egy-egy nemzetközi trófeát.
A Chelsea a Konferencia Ligájában, míg a Paris Saint-Germain a Bajnokok Ligájában diadalmaskodott, ám az köztudott, hogy a két sorozat színvonala és erőssége között fényévnyi a különbség.
Mint ahogy a mostani tornán is sokkal könnyebb út vezetett az angolok számára a fináléig, hiszen amíg Enzo Maresca legénysége az egyenes kieséses szakaszban sorrendben a Benfica, a Palmeiras és a Fluminense ellen lépett pályára, addig Luis Enrique alakulata az Inter Miamival, a Bayern Münchennel és a Real Madriddal nézett farkasszemet.
Ráadásul a franciák nem csupán legyőzték, hanem túlzás nélkül megsemmisítették a nagynevű ellenfeleiket. Különösen a Real Madrid elleni elődöntő volt elképesztő, ahol a PSG már a 9. percben kétgólos előnyben volt, hogy negyedórával később Fabian Ruiz másodszor is beköszönve tulajdonképpen eldöntse a teljesen egyoldalú találkozót.
S hogy egy ilyen olajozottan működő csapat ellen mit tehet a Chelsea?
Imádkozhat...
CHELSEA - PARIS SAINT-GERMAIN
IDŐPONT:
2025. július 13. 21.00:
HELYSZÍN:
Meadowlands Stadion (East Rutherford)
Befogadóképesség: 82 566
LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK:
Chelsea:
Július 5.:
Palmeiras - Chelsea 1-2 (klub-vb)
Július 8.:
Fluminense - Chelsea 0-2 (klub-vb)
Paris Saint-Germain:
Július 5.:
PSG - Bayern München 2-0 (klub-vb)
Július 9.:
PSG - Real Madrid 4-0 (klub-vb)
LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI EREDMÉNYÜK:
2016. március 9.:
Chelsea - PSG 1-2 (Bajnokok Ligája)
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Chelsea:
Sanchez; Gusto, Chalobah, Colwill, Cucurella; Fernandez, Caicedo; Neto, Palmer, Nkunku; Pedro
Paris Saint-Germain:
Donnarumma; Hakimi, Marquinhos, Beraldo, Mendes; Neves, Vitinha, Ruiz; Kvaratskhelia, Dembele, Doue
VEGAS.HU ESÉLYLATOLGATÁS:
Vegas.hu fogadási rovatunkban a Paris Saint-Germain sikerét várom (odds: 1,60).
TV: M4
Hasonló tartalmak
Blog kategóriák
Videó tartalmak
Aktuális lottó számok
Népszerű tartalmak