Aktualitások
/

Labdarúgás

NAGY ESÉLY ELŐTT A VASAS

NAGY ESÉLY ELŐTT A VASAS

Dunai Ede - 2025. november 02.

Patinás mérkőzés lesz hétfőn este a másodosztályban.

A szokásoknak megfelelően hétfő esti rangadóra kerül sor a Merkantil Bank Liga, vagyis a magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokságban, amely immár a 12. fordulónál tart.

Nem is akármilyen patinás összecsapásnak lehetünk szemtanúi, hiszen két olyan csapat néz farkasszemet egymással, amely évtizedeken keresztül meghatározó szerepet játszott az élvonalban.

A Vasas - Videoton párosításnak külön pikantériát ad, hogy 1968-ban, amikor a székesfehérvári klub története során először jutott fel az első osztályba, éppen a Vasassal találkozott, ráadásul akárcsak ma, akkor is a Fáy utcában. Aznap a mesterhármast szerző Korsós István vezérletével 6–1-re nyert a hazai együttes. 

A hétfői kilencven perc különösen az angyalföldiek számára létfontosságú, hiszen két másodosztályban töltött szezont követően immár minden adott hozzá, hogy feljussanak, ám nagyon úgy fest, hogy két komoly kihívójuk is akad a Honvéd és a Mezőkövesd személyében. 

S mint tudjuk, csak két csapat léphet egy szinttel feljebb, úgyhogy minden egyes pontnak kiemelt jelentősége lehet. Főleg annak tudatában igaz mindez, hogy vasárnap mindkét vetélytárs begyűjtötte a három pontot, ám egy esetleges Vasas sikerrel az élre ugrana Erős Gábor legénysége. 

A Vasas formájára nem lehet panasz, a piros-kékek immár több mint két hónapja nem találtak legyőzőre, sőt az azóta eltelt kilenc meccsen hét győzelem mellett csak két döntetlen csúfítja el a hibátlan mérleget. 

Ráadásul a Magyar Kupában is menetelnek, közte egy olyan bravúrral, mint a tavalyi NB I-es ezüstérmes Puskás Akadémia kiütése.

Ezek után aligha van olyan Vasas szurkoló, aki ne lenne biztos benne, hogy hétfő este tíz körül már ismét a kedvencei vezetik a tabellát. 

VASAS - VIDEOTON

IDŐPONT:

November 3., 20.00

HELYSZÍN:

Illovszky Rudolf Stadion (Budapest)

Befogadóképesség: 5054

LEGUTÓBBI MÉRKŐZÉSEK:

Vasas:

Október 29.:

Vasas - Mezőörs 3-0 (Magyar Kupa)

Videoton: 

Október 29.:

Majosi SE - Videoton 0-1 (Magyar Kupa)

LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI MÉRKŐZÉS:

2023. május 27.:

Vasas - Videoton 0-0 (OTP Bank Liga)

VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS:

Vegasbet.hu fogadási rovatunkban a feljutásért küzdő Vasas győzelmét várom (odds: 1,55).

TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS:

M4 Sport

Hasonló tartalmak

Blog kategóriák

2 cikk
6 cikk
1 cikk
5 cikk
284 cikk
280 cikk
273 cikk
15 cikk
5 cikk

Videó tartalmak

Aktuális lottó számok

Ötöslottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.25.
22
23
65
78
80
Hatoslottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.26.
11
17
19
26
27
30
Skandináv lottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.29.
2
4
9
11
26
31
32
8
15
23
25
26
30
34
Eurojackpot
Utolsó sorsolás: 2026.04.28.
19
20
41
43
46
5
7
Joker
Utolsó sorsolás: 2026.04.25.
5
5
1
8
8
6

Videó tartalmak

Aktuális lottó számok

Ötöslottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.25.
22
23
65
78
80
Hatoslottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.26.
11
17
19
26
27
30
Skandináv lottó
Utolsó sorsolás: 2026.04.29.
2
4
9
11
26
31
32
8
15
23
25
26
30
34
Eurojackpot
Utolsó sorsolás: 2026.04.28.
19
20
41
43
46
5
7
Joker
Utolsó sorsolás: 2026.04.25.
5
5
1
8
8
6