Aktualitások
/

Labdarúgás

ÖRÖK VÁROS - ÖRÖK RANGADÓ

ÖRÖK VÁROS - ÖRÖK RANGADÓ

Dunai Ede - 2026. március 01.

Négypontos rangadóra kerül sor a Serie A-ban.

Régi ismerősök találkoznak vasárnap este a Serie A 27. fordulójában, amikor a rekordbajnok Juventus csapata az AS Roma ellen lép pályára. 

Patinás és komoly tétre menő összecsapásra kerül sor, hiszen mindkét együttes a Bajnokok Ligája helyek egyikéért harcol. Ebben a versenyben jelenleg a fővárosiak állnak jobban, hiszen még éppen beférnek a legjobb négybe, míg mai riválisuk négy ponttal leszakadva követi őket.

Az ilyen meccsekre szokás azt mondani, hogy abszolút hatpontos meccs, ugyanis amennyiben Gian Piero Gasperini alakulata diadalmaskodik, minden bizonnyal végleg leszakítja magáról a torinói gárdát. 

S a formák alapján inkább ez a kimenetel a valószínűbb, hiszen Luciano Spaletti legénysége borzasztó formában van, s ez még akkor is igaz, ha hétközben győzelmet aratott. Tudniillik miután háromgólos hátrányba került a Juventus a Bajnokok Ligájában, a Galatasaray elleni 3-2-es siker legfeljebb szépségtapasznak lehet jó.

Ám a zebramezesek előtte sima vereséget szenvedtek a Comótól a bajnokságban, illetve az Atalanta ellen a kupában, a Galatasaray elleni súlyos veresegről már nem is beszélve. Tovább növeli a ráncokat Spaletti mester homlokán, hogy ezúttal nem számíthat a csapatkapitányára, a sárga lapok miatti eltiltását töltő Manuel Locatellire. 

De hiányozni fog a régóta sérült csatárpáros, Dusan Vlahovics és Arkadiusz Milik is, vagyis a torinóiak nem a legjobb előjelekkel indulnak csatába. 

S az Olimpicóba amúgy sem nyerni járnak a csapatok...

AS ROMA - JUVENTUS 

IDŐPONT:

2026. március 1. 20.45:

HELYSZÍN:

Stadio Olimpico (Róma)

Befogadóképesség: 70 634

LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK:

Roma: 

Február 22.:

Roma - Cremonese 3-0 (Serie A)

Juventus: 

Február 25.:

Juventus - Galatasaray 3-2 (Bajnokok Ligája)

LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI EREDMÉNY:

2025. december 20.: 

Juventus - Roma 2-1 (Serie A)

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

Roma:

Svilar; Mancini, Ndicka, Ghilardi; Celik, Cristante, Kone, Wesley; Pisilli, Pellegrini; Malen

Juventus:

Perin; Kalulu, Bremer, Kelly, Cambiaso; Thuram, Koopmeiners; Conceicao, McKennie, Yildiz; David

VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS: 

Vegasbet.hu fogadási rovatunkban kevés gólos mérkőzésre számítok Tipp: gólok száma, 2,5 alatt (odds: 1,60).

TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS:

Match4

Hasonló tartalmak

Blog kategóriák

1 cikk
6 cikk
1 cikk
4 cikk
241 cikk
237 cikk
230 cikk
15 cikk
5 cikk

Videó tartalmak

Aktuális lottó számok

Ötöslottó
Utolsó sorsolás: 2026.02.28.
5
17
37
51
59
Hatoslottó
Utolsó sorsolás: 2026.02.26.
8
9
14
16
34
44
Skandináv lottó
Utolsó sorsolás: 2026.02.25.
9
10
11
13
15
23
30
2
7
9
11
21
30
31
Eurojackpot
Utolsó sorsolás: 2026.02.27.
7
17
19
28
47
2
7
Joker
Utolsó sorsolás: 2026.02.28.
3
9
5
6
9
0

Videó tartalmak

Aktuális lottó számok

Ötöslottó
Utolsó sorsolás: 2026.02.28.
5
17
37
51
59
Hatoslottó
Utolsó sorsolás: 2026.02.26.
8
9
14
16
34
44
Skandináv lottó
Utolsó sorsolás: 2026.02.25.
9
10
11
13
15
23
30
2
7
9
11
21
30
31
Eurojackpot
Utolsó sorsolás: 2026.02.27.
7
17
19
28
47
2
7
Joker
Utolsó sorsolás: 2026.02.28.
3
9
5
6
9
0