Napi tipp
RANGADÓ A CSOPORTELSŐSÉGÉRT
Tovább zajlik a küzdelem a medencében.
Javában zajlik a szingapúri vizes világbajnokság, a férfi vízilabdázók ma már az utolsó csoportmeccsükhez érkeztek.
A magyar válogatott kvartettjéről már a sorsolás pillanatában tudni lehetett, hogy kétesélyes, vagyis a mieink és a spanyol csapat között dől el a csoportelsőség, és az ezzel együtt járó automatikus negyeddöntős szereplés kérdése.
Ahogy azt mindenki várta, a másik két együttes, Japán és Ausztrália csak percekre tudta kiegyenlíteni a nagyokkal szembeni tudáskülönbséget, s a két-két vereségnek "köszönhetően" egymás közt dönthetik el a továbbjutást jelentő harmadik hely sorsát.
A mi figyelmünk viszont a magyar-spanyol összecsapásra összpontosul, hiszen nem mindegy, hogy sikerül-e egy plusz pihenőnapot kiharcolni a medencében.
Fontos tudni, hogy a mieink számára már a döntetlen is elegendő a csoport első helyének megszerzéséhez.
A papírforma a többi csoportban is beigazolódni látszik, az A-jelű kvartettben a szerbek és az olaszok futnak versenyt az elsőségért, a C-ben az Egyesült Államok már biztosan az élen végez, míg a D-ben a horvátok tűnnek befutónak, hogy aztán péntektől a csoportok második és harmadik helyezettjei főszereplésével, vagyis az egyenes kieséses szakasszal kezdetét vegye a torna igazán izgalmas része.
Reményeink szerint viszont a magyar válogatott pihenéssel töltheti a pénteket, hogy vasárnap újult erővel szálljon harcba a világbajnoki címért.
MAGYARORSZÁG - SPANYOLORSZÁG
IDŐPONT:
2025. július 16., 14.45 (magyar idő szerint)
LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK:
Magyarország:
Július 12.:
Magyarország - Ausztrália 18-6 (vb)
Július 14.:
Magyarország - Japán 23-18 (vb)
Spanyolország:
Július 12.:
Spanyolország - Japán 22-16 (vb)
Július 14.:
Spanyolország - Ausztrália 10-7 (vb)
LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI EREDMÉNY:
2025. január 12.:
Magyarország - Spanyolország 9-15 (Világkupa-selejtező)
VEGAS.HU ESÉLYLATOLGATÁS:
Vegas.hu fogadási rovatunkban a magyar válogatott sikerét várom (odds: 2,54)
TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS:
M4
Hasonló tartalmak
Blog kategóriák
Videó tartalmak
Aktuális lottó számok
Népszerű tartalmak