Labdarúgás
RANGADÓ AZ ÖRÖK VÁROSBAN
As Roma - Internazionale mérkőzéssel folytatódik az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság.
Véget ért a klubcsapatok küzdelmeit megszakító kéthetes válogatott szünet, amelyet a világbajnoki selejtezők miatt iktatott be a FIFA, s már az első hétvégén parádés párharcoknak lehetünk szemtanúi.
Olaszországban szombaton este például összecsap egymással a Serie A két legjobb formában lévő együttese, az AS Roma és az FC Internazionale. De úgyis beharangozhatjuk a rangadót, hogy a liga legjobb védelme, illetve a legjobb támadósora feszül egymásnak.
Az előbbi állításra remek bizonyság, hogy mindkét gárda zsinórban három egymást követő bajnoki találkozón begyűjtötte mindhárom pontot, míg a csapatrészek méltatásához csak annyit, hogy a hazaiak hátsó alakzata olyan elképesztő teljesítményt nyújt idén, hogy a fővárosiak kapusa, Svilar az eddigi hat meccsen mindössze két gólt kapott.
A milánóiak viszont éppen a támadójátékukra építenek, Marcus Thuram és Lautaro Martinez vezérletével immár tizenhét rúgott gólnál járnak, márpedig mindez az ebben a mutatóban második helyen álló Napolihoz képest is öt találattal több.
Igen, ám de ma este éppen ez a két nagyszerű csapatrész néz farkasszemet egymással, s azt nem könnyű megfejteni, hogy a két szakvezető, Gian Piero Gasperini, illetve Christian Chivu elő tud-e varázsolni valami váratlant a cilinderéből, amellyel tanítványai meglephetik ezt a magabiztosan és hatékonyan teljesítő két alakzatot...
AS ROMA - INTERNAZIONALE
IDŐPONT:
Október 18., 20.45
HELYSZÍN:
Stadio Olimpico (Róma)
Befogadóképesség: 70 634
LEGUTÓBBI MÉRKŐZÉSEK:
AS Roma:
Október 5.:
Fiorentina - Roma 1-2 (Serie A)
Inter:
Október 4.:
Inter - Cremonese 4-1 (Serie A)
LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI MÉRKŐZÉS:
2025. április 27.:
Inter - Roma 0-1 (Serie A)
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Roma:
Svilar; Celik, Mancini, Ndicka; Wesley, Cristante, Kone, Tsimikas; Soule, Pellegrini; Dovbyk
Inter:
Sommer; Akanji, Acerbi, Bastoni; Dumfries, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, Dimarco; Bonny, Martinez
VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS:
Vegasbet.hu fogadási rovatunkban sok szabálytalanságot, és ennek következményeként jó néhány sárga lapot várok. Tipp: 4,5 büntetőlap fölött (odds: 1,95).
TV:
Arena4
Hasonló tartalmak
Blog kategóriák
Videó tartalmak
Aktuális lottó számok
Népszerű tartalmak