Labdarúgás
SZOBOSZLAI DOMINIKÉK PÁRIZSBAN
Kedden az idegenben játszó csapatok örülhettek a Bajnokok Ligájában.
Kedden két mérkőzést, a Real Madrid - Bayern München (1-2) és a Sporting - Arsenal (0-1) meccset már lejátszották a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, szerdán este a címvédő is pályára lép, méghozzá Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool ellen.
Akárcsak a tavalyi kiírásban, ezúttal is az egyenes kieséses szakaszban találkozik tehát a francia és az angol bajnoki címvédő, s ha legalább olyan izgalmas párharcot varázsolnak elénk, mint legutóbb, akkor aligha fogunk unatkozni.
Igaz, apró különbség, hogy akkor egy fordulóval korábban, már a nyolcaddöntőben nézett farkasszemet egymással a két sztárcsapat, de akkor is a párizsi együttes kezdett otthon, s hiába játszott parádésan, rendkívül balszerencsés körülmények között alulmaradt. De Luis Enrique tanítványainak a liverpooli visszavágón sikerült kiharcolnia a hosszabbítást, majd tizenegyesekkel a továbbjutást, hogy aztán meg se álljanak a klub történetének első Bajnokok Ligája győzelméig.
Az nem kérdés, hogy ennek a párharcnak a továbbjutója idén is esélyes lesz a végső diadalra, s a két csapat formáját tekintve ez inkább a Paris Saint-Germain lesz, miután Arne Slot legénysége sorra kapja a pofonokat, legutóbb például az FA-kupa negyeddöntőjében a Manchester City ütötte ki 4-0-ra.
Márpedig az az együttes, amelynek ilyen törékeny a védelme, nem sok jóra számíthat a gólokat futószalagon termelő párizsi csatársor ellen.
PARIS SAINT-GERMAIN - LIVERPOOL
IDŐPONT:
2026. április 8., szerda, 21.00
HELYSZÍN:
(Parc des Princes, Párizs)
LEGUTÓBBI MÉRKŐZÉSEK:
Paris Saint-Germain:
Április 3.:
Paris Saint-Germain - Toulouse 3-1 (Ligue1)
Liverpool:
Április 4.:
Manchester City - Liverpool 4-0 (FA-kupa)
LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI MÉRKŐZÉS:
2025. március 11.:
Liverpool - Paris Saint-Germain 0-1 (tizenegyesekkel a PSG jutott tovább, Bajnokok Ligája)
VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁS:
Paris Saint-Germain:
Safonov; Hakimi, Marquinhos, Pacho, Mendes; Zaire-Emery, Vitinha, Neves; Doue, Dembele, Kvaratskhelia
Liverpool:
Mamardashvili; Frimpong, Konate, Van Dijk, Kerkez; Gravenberch, Mac Allister; Salah, Szoboszlai, Wirtz; Ekitike
VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS:
Vegasbet.hu fogadási rovatunkban a Paris Saint-Germain győzelmét ajánljuk (odds: 1,75).
TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS:
RTL+
Hasonló tartalmak
Blog kategóriák
Videó tartalmak
Aktuális lottó számok
Népszerű tartalmak