Labdarúgás
GYŐZELEM!
Legyőzte az örmény válogatottat a magyar nemzeti tizenegy.
Sorsdöntő világbajnoki-selejtező összecsapásra került sor a Puskás Arénában, ahol az eddigi két meccsén három pontot szerző örmény alakulatot fogadta Marco Rossi legénysége.
Ahogyan az várható volt, a magyar labdarúgó-válogatott kőkemény mérkőzést játszott Örményország legjobbjai ellen, s ahogyan abban bíztunk, itthon is tartotta a három pontot.
Telt ház, több mint hatvanötezer ember fogadta a csapatokat, s ennek megfelelően elképesztő hangulatban indult útjára a labda.
A magyar nemzeti tizenegy két meghatározó támadóját, az egyaránt eltiltását töltő Varga Barnabást és Sallai Rolandot is nélkülözni kényszerült, s az első félidőben úgy tűnt, hogy a hiányuk akár végzetes is lehet. Kevés helyzet, még kevesebb kapura lövés, s leginkább mezőnyjáték jellemezte a találkozó ezen részét.
Aztán a fordulás után felpörögtek az események, s még tíz perc sem telt el a második felvonásból, amikor a Puskás Akadémia támadója, Lukács Dániel megszerezte a vezetést.
Hatalmas örömünnep vette kezdetét, de azzal mindenki tisztában volt, hogy akár egy szerencsés örmény találattal azonnal szertefoszlanának a három pont megszerzéséről szőtt álmaink.
Lassan telt az idő, a vendégek egyre bátrabban támadtak, de mindannyiunk legnagyobb megkönnyebbülésére, a próbálkozásaikat nem kísérte szerencse, sőt, a hosszabbítás pillanataiban az éppen a gólszerző Lukács helyére beálló Gruber is eredményes tudott lenni, s így már nem maradtak elvarratlan szálak.
Folytatás kedden a csoport legerősebb tagja, Portugália ellen.
MAGYARORSZÁG–ÖRMÉNYORSZÁG 2–0 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 57 825 néző.
Vezette: Chris Kavanagh (Dan Cook, Ian Hussin) – angolok
MAGYARORSZÁG:
Tóth Balázs – Nego, W. Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Schäfer, Styles (Vitális, 75.) – Bolla (Osváth, 75.), Tóth A. (Nagy Zs., 63.), Szoboszlai D. – Lukács D. (Gruber, 63.).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ÖRMÉNYORSZÁG:
Avagjan – G. Harutjunjan (Miranjan, 86.), Sz. Muradjan, Pilojan – Hovhanniszjan, Ivu (K. Muradjan, 79.), Szpercjan, Tiknizjan – Bicsahcsjan (Szerobjan, 59.), Barszegjan (Ranos, 79.), Zelarajan (Sagojan, 59.).
Szövetségi kapitány: Jegise Melikjan
Gólszerző: Lukács D. (56.), Gruber (90+4.)
Hasonló tartalmak
Blog kategóriák
Videó tartalmak
Aktuális lottó számok
Népszerű tartalmak