Labdarúgás
KIÉ LESZ AZ OLASZ SZUPERKUPA?
Ismét Szaúd-Arábia ad otthont a rangos viadalnak.
KIÉ LESZ AZ OLASZ SZUPERKUPA?
Az Olasz Szuperkupa történetében harmadik alkalommal fordul elő, hogy nem csupán az előző szezon bajnoka és kupagyőztese, hanem további két csapat, a két ezüstérmes is részt vehet a minitornán, s így az egymeccses döntő helyett három mérkőzést szurkolhatunk végig.
A kiírás szerint csütörtökön és pénteken rendezik meg az elődöntőket, majd hétfőn kerül sor a fináléra.
A Szaúd-Arábia fővárosában, Rijadban zajló viadal mindjárt egy rendkívül pikáns találkozóval rajtol, ugyanis a bajnoki címvédő Napoli együttese a Szuperkupa legutóbbi győztesével, a Milan gárdájával néz farkasszemet.
Természetesen a milánóiak nem a címvédés okán vehetnek részt az eseményen, hanem mert bejutottak az Olasz Kupa döntőjébe, meglehet, ott vereséget szenvedtek a Bologna ellen.
Aki esetleg nem tudta volna, ezzel máris elárultam, hogy a pénteki, második elődöntőben a Bolognát láthatjuk, méghozzá a Scudettóról balszerencsés körülmények között lemaradó, ám jelenleg a Serie A táblázatának élén álló Inter ellen.
Ennyiből már az is kiderült, hogy a Szuperkupa rekordbajnoka, a kilencszer diadalmaskodó Juventus ezúttal csak távoli szemlélője lehet az eseményeknek, bár ha lehet ilyet mondani, a torinóiakra talán egy még fontosabb rangadó, az AS Roma elleni összecsapás vár a hétvégén.
Fontos tudnivaló, hogy az olasz Szuperkupában nincs hosszabbítás, ami azt jelenti, hogy döntetlen esetén egyből tizenegyesrúgásokra kerül sor.
NAPOLI - MILAN
IDŐPONT:
December 18., 20.00
HELYSZÍN:
King Saud Egyetemi Stadion (Rijad)
Befogadóképesség: 26 100
LEGUTÓBBI MÉRKŐZÉSEK:
Napoli:
December 14.:
Udinese - Napoli 1-0 (Serie A)
Milan:
December 14.:
Milan - Sassuolo 2-2 (Serie A)
LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI MÉRKŐZÉS:
2025. szeptember 28.:
Milan - Napoli 2-1 (Serie A)
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Napoli:
Milinkovic-Savic; Beukema, Rrahmani, Buongiorno; Di Lorenzo, Lobotka, McTominay, Gutierrez; Lang, Neres; Höjlund
Milan:
Maignan; De Winter, Tomori, Pavlovic; Saelemaekers, Loftus-Cheek, Modric, Rabiot, Bartesaghi; Pulisic, Nkunku
VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS:
Vegasbet.hu fogadási rovatunkban kevés gólt várok, ahol még a gólnélküli döntetlen sem elképzelhetetlen. Tipp: 2,5 gól alatt (odds: 1,62).
TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS:
Match4
Hasonló tartalmak
Blog kategóriák
Videó tartalmak
Aktuális lottó számok
Népszerű tartalmak