Aktualitások
/

Labdarúgás

LONDONI RANDEVÚ

LONDONI RANDEVÚ

Dunai Ede - 2025. augusztus 22.

A Premier League szerelmesei egyből egy londoni rangadót izgulhatnak végig.

LONDONI RANDEVÚ

A filmek szerelmesei nem véletlenül imádják Alfred Hitchcock remekműveit, hiszen a borzongatás és a fordulatok nagymestere a műveivel mindenkit a képernyő, vagyis akkortájt a hatvanas-hetvenes években, sőt még korábban is a filmvászon elé szegezett. 

Megannyi felejthetetlen alkotás fűződik a nevéhez, de az egyik remekműve, az a Londoni randevú, amelyben egy idős hölgy egyszer csak eltűnik. Váratlanul és éppen akkor, amikor mindenki hátra dől a székében és jól érzi magát...

Pedig a lényeg csak ekkor történik, de a megfejtés már legyen az új világé, aki látta, tudja, hogy mivégre vagyunk Londonban a Tower mellett.

No, ennek a fele se tréfa, ma az angol főváros két patinás csapata, a metropolisz keleti részéről érkező West Ham és a város túloldalán állomásozó Chelsea néz farkasszemet egymással. 

A két együttes egyhén szólva is visszafogottan kezdte a bajnokságot, az első kilencven perc egyik alakulat számára sem volt elég, hogy bevegye az ellenfél kapuját, de azt jó tudni, hogy minden sorozat megszakad.

De melyik csapat találja meg végre az utat a kapuba?

 

WEST HAM - CHELSEA

IDŐPONT:

2025. augusztus 22. 21.00:

HELYSZÍN:

London Stadium (London)

Befogadóképesség: 62 500

LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK:

West Ham:

Augusztus 16.:

Sunderland - West Ham 3-0 (Premier League)

Chelsea:

Augusztus 17.:

Chelsea - Crystal Palace 0-0 (Premier League)

LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI EREDMÉNY:

2025. február 3.:

Chelsea- West Ham 2-1 (Premier League)

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

West Ham United:

Hermansen; Todibo, Kilman, Aguerd; Wan-Bissaka, Alvarez, Soucek, Diouf; Bowen, Wilson, Paqueta

Chelsea:

Sanchez; James, Acheampong, Chalobah, Cucurella; Caicedo, Enzo; Neto, Palmer, Estevao; Joao Pedro

VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS:

Vegasbet.hu fogadási rovatunkban a klasszisokkal jobb játékosokból álló Chelsea sikerét várom. Tipp: Chelsea-győzelem (odds: 1,71)

TV-KÖZVETÍTÉS:

Match4

Hasonló tartalmak

Blog kategóriák

3 cikk
135 cikk
11 cikk
121 cikk
NFL
2 cikk
114 cikk
1 cikk

Videó tartalmak

Aktuális lottó számok

Ötöslottó
Utolsó sorsolás: 2025.10.25.
12
30
49
51
66
Hatoslottó
Utolsó sorsolás: 2025.10.23.
6
17
19
25
30
33
Skandináv lottó
Utolsó sorsolás: 2025.10.22.
1
2
4
7
9
16
23
2
3
5
6
25
34
35
Eurojackpot
Utolsó sorsolás: 2025.10.24.
12
13
27
42
43
3
4
Joker
Utolsó sorsolás: 2025.10.25.
6
7
4
5
6
4

Népszerű tartalmak

KELL EGY CSAPAT!
KELL EGY CSAPAT!
Dunai Ede - 2025. szeptember 26.

Videó tartalmak

Aktuális lottó számok

Ötöslottó
Utolsó sorsolás: 2025.10.25.
12
30
49
51
66
Hatoslottó
Utolsó sorsolás: 2025.10.23.
6
17
19
25
30
33
Skandináv lottó
Utolsó sorsolás: 2025.10.22.
1
2
4
7
9
16
23
2
3
5
6
25
34
35
Eurojackpot
Utolsó sorsolás: 2025.10.24.
12
13
27
42
43
3
4
Joker
Utolsó sorsolás: 2025.10.25.
6
7
4
5
6
4

Népszerű tartalmak