Labdarúgás
VÁR AZ ARSENAL
A Newcastle United hátrányból próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.
Az angol labdarúgás szerelmesei minden napra kapnak egy kis néznivalót a televízióban (szerencsésebbek a stadionokban), hiszen ha hétközben szünetel a Premier League, akkor valamelyik kupában biztosan akad egy-két érdekes mérkőzés.
Szerdán este például megtudhatjuk, hogy melyik csapat lesz az Arsenal ellenfele a Ligakupa (EFL) döntőjében, ugyanis 21 órakor kezdődik a Manchester City - Newcastle United elődöntő visszavágója.
Az már kedden kiderült, hogy a bajnokság éllovasa, a londoni Arsenal lesz a finálé egyik főszereplője, miután az idegenben elért 3-2-es győzelme után hazai környezetben is legyőzte a városi rivális, Chelsea együttesét. Ám hogy mennyire nem volt egyértelmű az Ágyúsok továbbjutása, azt nem csupán az szemlélteti jól, hogy Kai Havertz csak a 97. percben talált be, hanem az is, hogy Mikel Arteta legénysége tulajdonképpen a teljes kilencven percet azzal töltötte, hogy megőrizze az idegenben szerzett egygólos előnyét.
Meglehet, ez sikerült is, ám nem csodálkoznék rajta, ha a semleges nézők az unalmas játszadozás (2-2 kaput eltaláló lövés az egész meccsen) láttán elaludtak volna, netán valamelyik izgalmasabb csatornára kapcsoltak volna át.
Azonban a cél szentesíti az eszközt, meg a győzelmet nem kell megmagyarázni, szokták mondani, s valóban a Ligakupa döntőjének napján már senki sem fog azzal foglalkozni, hogy milyen játékkal jutottak be oda a felek.
Csak nehogy este a Manchester City is ezt a jól bevált taktikát alkalmazza az első mérkőzésen aratott 2-0-ás győzelem után, mert akkor sokan nyúlnak majd ismét a távirányítóért...
MANCHESTER CITY - NEWCASTLE UNITED
IDŐPONT:
Február 4., 21.00:
HELYSZÍN:
Etihad Stadion (Manchester)
Befogadóképesség: 55 097
LEGUTÓBBI MÉRKŐZÉSEK:
Manchester City:
Február 1.:
Tottenham - Manchester City 2-2 (Premier League)
Newcastle United:
Január 31.:
Liverpool - Newcastle United 4-1 (Premier League)
LEGUTÓBBI EGYMÁS ELLENI MÉRKŐZÉS:
2025. január 13.:
Newcastle United - Manchester City 0-2 (Ligakupa)
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Manchester City:
Trafford; Nunes, Khusanov, Ake, Ait-Nouri; Rodri, O’Reilly; Cherki, Bernardo; Semenyo, Haaland
Newcastle United:
Pope; Trippier, Thiaw, Burn, Hall; Willock, Tonali, Ramsey; Barnes, Wissa, Gordon
VEGASBET.HU ESÉLYLATOLGATÁS:
Vegasbet.hu fogadási rovatunkban a hátrányban lévő Newcastle United győzelmét várom (odds: 4,05).
TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS:
Match4
Hasonló tartalmak
Blog kategóriák
Videó tartalmak
Aktuális lottó számok
Népszerű tartalmak